Az autóklub szerint ahol Európában kilométer-arányos díjfizetés van, annak mértéke kilométerenként 19-31 forint között mozog. Ezzel számolva a kilométer-arányos díj Budapest és Szeged között már egy irányban több lenne, mint a jelenlegi 10 napos e-útdíj 2975 forintos ára.

A közleményben hangsúlyozzák: elvileg anélkül is be lehetne vezetni az egynapos autópálya-használat lehetőségét, hogy ezt tovább kellene fejleszteni kilométer-arányos díjfizetésre, vagy meg kellene szüntetni a jelenlegi heti, havi, éves, illetve megyei matrica vásárlásának lehetőségét. Az átmenet lehetőségének megteremtése ugyanakkor a jelenlegi átalánydíjas rendszer fokozatos felszámolásának veszélyét hordozná - fejtette ki az autóklub.

A szervezet felidézte az 1996-1998 közötti autópályadíj-pert, amikor az Európában kiugróan magas kilométer-arányos díjfizetés miatt csak bírósági úton sikerült elérniük a szolgáltatással aránytalan Győr-Hegyeshalom autópályadíj mérséklését, ami országosan a jelenlegi, a rendszeres úthasználóknak kedvezőbb átalánydíjas fizetési módhoz vezetett.

A tehergépkocsik esetében ugyanakkor a jelenlegi kilométer-arányos díjfizetés továbbra is indokolt a Magyar Autóklub szerint, mert a teherjárművek úthasználata során az utak igénybevételének mértéke többezerszeres a személygépkocsikhoz képest.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke múlt pénteki sajtótájékoztatóján közölte, hogy ismét benyújtják az egynapos és a hosszú hétvégére szóló autópálya-matrica bevezetéséről szóló javaslatot az Országgyűlésnek. A jobbikos politikus ésszerűnek nevezte, hogy ne kelljen tíznapos jegyet váltani annak, aki egy napra vagy egy hosszú hétvégére veszi igénybe a sztrádákat.

 

 

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti)