Az alábbi táblázaton látható, hogy az A és B szegmensben (az IHS Automotive besorolása szerint) az értékesítési adatok alapján a Suzuki a legkedveltebb választás világszerte.
„FELEMELŐ ÉRZÉS mindenkinek, mindenhol” – ez a Suzuki pavilon idei mottója az október 27-án megnyílt 45. Tokiói Autószalonon. A Suzuki alapítása óta olyan szórakoztató és egyedi termékek, köztük kisautók, motorkerékpárok, motorizált kerekesszékek és külső hajómotorok gyártására összpontosít, amelyeket élmény használni. A márka 2020-ban eljövendő 100. évfordulóját ünnepelve, a Suzuki folyamatosan mutatja be a fejlesztés alatt álló termékeit és technológiai kezdeményezéseit, amelyek a következő 100 év sikerét hivatottak biztosítani.

A Suzuki tematikus standjára látogató közönség könnyedén átélheti, hogy milyen érzés az egyes kiállított modelleket használni, legyen szó autóról, motorkerékpárról vagy hajómotorról. A koncepcióautók között szerepel az e-SURVIVOR (nyitóképünkön), egy kompakt szabadidő-autó, amely különálló kerékmotorokkal felszerelt független összkerékhajtású rendszerre épül; a SPACIA CONCEPT, egy magas minifurgon, amely egyszerre izgalmas és szórakoztató; és az XBEE (cross-bee), ami egy teljesen új típusú crossover. A koncepció-motorkerékpárok között látható az SV650X, amely a neoretró kategória képviselője. 

Az eseményen a Suzuki új biztonságtechnológiai márkáját, a Suzuki Safety Supportot is bemutatja, amely automatikus fékezést, véletlen indítás elleni védelmi funkciót és más megelőző biztonsági megoldásokat is kínál. A kiállított modelleken keresztül a látogatók megismerhetik a vállalat biztonság- és villamosítás technológiai kezdeményezéseit, valamint jövőbeli javaslatait, illetve részletes információt kaphatnak a modellek megbízhatósági jellemzőiről.

További részlet a digitalhungary.hu-n olvasható.