A belsőégésű motorokat felváltja az elektromos hajtás, az ember hamarosan kénytelen lesz átengedni az irányítást a robotpilótának és egyre többen választják a közösségi járműmegosztást a saját autó megvásárlása és fenntartása helyett. Az új technológiák, a mobilalkalmazások, a virtuális- és kiterjesztett valóság alkalmazása természetesen a marketingtevékenységekre és az értékesítési-csatornákra is érdemi hatással vannak. Így a jövőben jó eséllyel elfelejthetjük az autóvásárlás ma ismert menetét, körülményeit. De hogy lesz mindebből 1-1,5 millió forintos fizetés idehaza?

Az új technológiák megjelenésének hatására dinamikus átalakuláson megy keresztül a járműipar, egyre nagyobb hangsúlyt kap az alternatív hajtás, támadnak az önvezető autók és egyre több cég nyit a közösségi közlekedés irányába. A mindent felforgató változások pedig az egyes gyártók marketingtevékenységeire és az értékesítési-csatornáira is érdemi hatással vannak.

Az online mindent mag alá gyűr, a költséghatékonyság jegyében sorra zárják be a szalonjaikat az autógyártók és igyekeznek a vásárlóikat az interneten kiszolgálni, ahol ma már gyakorlatilag úgy rendelhetünk autót, mint pizzát, még házhoz is szállítják. Jó példa erre a Mercedes, ahol a kiválasztást és konfigurálást követően csupán néhány adminisztrációs részlet miatt kell befáradnia a vásárlónak a gyártó legközelebbi szalonjába Németországban. De ez nem nagy durranás ma már, sokkal izgalmasabb a mobil applikációk megjelenése, amelyek segítségével még a számítógép elé sem kell leülnie a potenciális vásárlóknak. Egyszerűen fogja a mobilját, letölti az általa preferált márka alkalmazását és konfigurálja a neki tetsző járművet. Ez persze önmagában még elég ingerszegény folyamat, ebben hozhat igazi áttörést a virtuális valóság alkalmazása.

gepjarmuszektor.hu/faz.net/pixabay.com