Egy közúti baleset kimenetelében meghatározó jelentősége van annak, hogy a gépkocsi milyen állapotban van - ezt Dalnoki Balázs, a márkát forgalmazó Porsche Hungaria Skoda márkaigazgatója hangsúlyozta egy sajtótájékoztató keretén belül.

A szakember szerint Magyarországon az autók átlagéletkora 12 év körüli, emellett jellemző, hogy a javításoknál a márkaszervizek háttérbe szorulnak. Dalnoki úgy gondolja, hogy ennek is köze van ahhoz, hogy Magyarországon az egy gépkocsira jutó halálos közúti balesetek száma magas, a 2014. évi statisztikák alapján 204 volt, míg az európai uniós országok átlaga ennek a fele.

A Skoda egy összehasonlító törésteszttel demonstrálta, hogy mekkora különbség lehet a gyári előírásokat alkalmazó hivatalos márkaszerviz és egy márkafüggetlen javítóműhelyben végzett javítás között, amikor a tulajdonos azt tartja szem előtt, hogy járműve minél hamarabb visszatérhessen a forgalomba, és ez minél kisebb költséggel járjon.

A Skoda szakértői rámutattak: a gyári előírásoknak megfelelő javítás során a jármű eredeti biztonsági jellemzői megmaradnak, ezzel jobban szolgálja az életvédelmet.

A Skoda bejelentette azt is, hogy karosszéria szakértői programot indít, amelyben auditálják a márkaszervizeket. Két partner már megszerezte a minősítést, de a jövő év első negyedévére már országszerte 28 ilyen partnerrel számolnak.

Magyarországon 65 Skoda márkaszerviz van, közülük 39 a márka kereskedelmével is foglalkozik. A Skoda jelenleg 9,4 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik a magyarországi újautó-piacon, az idei első háromnegyed évben 6329 személyautót értékesítettek.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu,mti/Fotó:twitter)