Az indiai központú multinacionális abroncsgyártó konszern közölte, hogy üzleti évének június 30-án véget ért első negyedében értékesítési árbevétele 458,35 millió euró volt az egy évvel korábbi 463,13 millió euróval szemben, üzemi eredménye 79,77 millió euróról 39,67 millió euróra, nettó nyeresége pedig 44,32 millió euróról 12,42 millió euróra csökkent.

Onkar S Kanwar, az Apollo Tyres Ltd. elnöke kiemelte, hogy az eredményekben a nyersanyagok drágulása tükröződik, az árak az első negyedévben 30 százalékkal szöktek fel az egy évvel korábbi szinthez képest, ami nyomást gyakorolt és vélhetően fog is gyakorolni az árrésre.

Ugyanakkor biztató, hogy nő az autógyárak kereslete, és Indiában egyre több személygépkocsit és kereskedelmi célú gépjárművet adnak el. Az Apollo Tyres támogatja, hogy az indiai anti-dömping hatóság dömpingvámot vessen ki az Indiába áramló kínai teherautó- és autóbusz abroncsokra, a vám bevezetése javíthatja az indiai értékesítési adatokat - mondta Kanwar.

Az Apollo Tyres nemzetközi gumiabroncsgyártó vállalat, amely Indiában, Hollandiában és Magyarországon rendelkezik gyárral. A 475 millió eurós beruházással Gyöngyöshalászon felépült üzemet 2017 áprilisában adták át, a termelés fokozatosan indul. Ha a gyár eléri teljes kapacitását, évente 5,5 millió személyautó- és kisteherjármű-, valamint 675 ezer darab busz- és tehergépjármű-abroncsot fog előállítani az európai piacra, több száz embernek biztosítva munkalehetőséget a régióban. A vállalat saját termékeit

Apollo és Vredestein globális márkanevek alatt hozza forgalomba. A vállalat termékeit több mint 100 országban forgalmazzák a viszonteladói hálózaton keresztül.

(Forrás:gepjarmuszektor.hu, mti/Fotó:mti)